BREAKING NEWS: A blog új címen érhető el

Ezúton hívnám fel mélyen tisztelt Olvasóim figyelmét, hogy kisebb technikai akadályok arra késztettek a mai napon, hogy új címre költöztessem a blogom: http://worthinglover.blogspot.com/
Itt is elérhető az összes korábbi megjegyzés. Várok mindenkit szeretettel! :)

ALL THE GOOD THINGS

1. O P E N M I C


Zene-fanatikus vagyok, egészen kiskorom óta amikor csak lehet, zenét hallgatok. Itt Angliában a pubokban, bárokban gyakran tartanak ún. Open Mic night-okat, amikor akárki felléphet, énekelhet. Sok barátomnak remek hangja van, és gitároznak, zongoráznak, dobolnak... Imádom ezeket az estéket! És akiket nem ismerek, azok is nagyon jók mindig, kivétel nélkül!


2. T E N G E R


Egy egész nagy tengerparti városban élek délen. Mielőtt kijöttem, Londonba akartam menni, de volt egy szimpi itteni család, és hát gondoltam, miért ne, főleg hogy otthon is víz mellett, a Balatonnál nőttem fel. Csudijó móló van, csak sajnos sokszor rossz az idő és rettenetesen fúj a szél, így nem túl gyakran sétálok rajta. De a partra sokszor lemegyek, gyönyörűűű !!!


3. A N G O L


Nyolcévesen kezdtem angolt tanulni, és mindig is imádtam. Aztán 17 évesen letettem a nyelvvizsgát; és utána nem is tanultam több angolt, csak a filmet, sorozatok segítettek, hogy valamennyire tartsam a szintet. De mindig is vágytam arra, hogy sokat beszélhessek angolul, és végül tényleg itt kötöttem ki. Jó, hogy mindig hallok valami új szót, kifejezést, és nem zavar, amikor néha az angol barátaim elragadtatják magukat, és tök gyorsan beszélnek egymással, én meg utána megkérdezem, hogy most miről karattyoltok itt??? Egyébként az angolok helyesírása borzasztó, legalábbis az én ismerőseimé százszor rosszabb, mint az enyém.


4. M A R M I T E


Aki még nem élt Angliában, valószínűleg nem tudja, mi ez. Ez egy szendvicskrém, aminek szerintem hasonló íze van, mint annak a zsírnak, ami a sülthús után marad a tepsiben. De ez egyáltalán nem húsos, rá is van írva, hogy vega. Úgy hallottam, a sörgyártásnál marad meg valami anyag, és abból készül, szóval növényekből. Nagyon sós! But loooove it !!!


5. A D E L E


Jóóó, tudom, az 1. pont is a zenéről szólt, de ennek a lánynak jár egy külön!! Itt ismertem meg a zenéjét. Imádom. Minden vágyam, hogy lássam élőben.


6. V O N A T


Kb. egy hónapja laktam itt, amikor először szálltam vonatra, mindezt egyedül. Drága, de szerintem erről elég híres Anglia külföldön. De szép, iszonyú halk!!, és iszonyú pontos! Legalábbis nálam eddig mindig az volt. És be is mondják, ki is írják a következő megálló nevét, ellenben a buszon egyiket sem teszik, legalábbis ezen a környéken nem.


7. S T R O N G B O W


Ez egy sörfajta, ami elvileg otthon nem kapható. Talán furcsának hangzik, de ribizliszörppel iszom mindenhol, az itteni barátoktól tanultam:) Nem vagyok híve az italok mixelésének (a koktélokon kívül persze), de ez lovely!


8. I D Ő J Á R Á S


Lehet, hogy most veszítünk el minden látogatót, és engem komplett elmebeteggé nyilvánítanak, de én igenis szeretem, hogy télen nincs baromi hideg, nyáron meg nincs gatyarohasztó meleg. Jóó, én is szeretnék lebarnulni már így július körül, de inkább ez, mint a szauna:) Különben is a leggings a kedvencem, 30-40 fokban meg nem épp ideális :))


9. A N G O L K A J A


Húú... Hol is kezdjem. Meg nem mondom, mi volt az első angol kaja, amit kóstoltam. De azt tudom, hogy mit szeretek: Sheperd's Pie (aki nem ismeri, guglizza), Cottage Pie, ecetes chips, fish & chips, wasabi-s sült borsó (ezt nem igazán tudom, hogy hívnák magyarul, de ilyen rágcsálnivaló ez, fogalmam sincs, hogy csinálnak olyasmi cuccot a borsóból, mint a popcorn, de nagyon finom), Fish Pie, angol reggeli.... biztos van még, majd ideírom. Nem angol, de muszáj megemlítenem a kínai kaja iránti imádatom, amit otthon is szerettem már, de itt jobban megismertem, és kb. minden sarkon van egy kínai take-away:)


10. C H A R I T Y S H O P S


Vagyis turkálók, de itt nem úgy hívják őket, hanem ilyen jótékonysági boltoknak, megvan, hogy melyik milyen alapítványt támogat. Van, amelyik nagyon olcsó, van egy kicsit drágább, de nekem rengeteg ruhám van ezekből. Megéri, mert márkás cuccokhoz nagyon könnyű így olcsón hozzájutni.

Angol családok idegesítő, de néha vicces szokásai

Az alábbiakban néhány érdekes, esetenként vicces dolgot osztanék meg veletek, amikkel a családjaim sokkoltak az elmúlt hónapokban:)


* Hove-ban a családomnak 3 kutyája volt, általában bent tartózkodtak a házban. Mikor odamentem, anyuka közölte, hogy a golden retrievernek ám az én szobám a kedvenc alvóhelye, és kivétel nélkül, MINDEN éjjel ott alszik, probléma ez nekem? Neeem, persze, hogy nem. Amúgy elsőre tényleg nem tűnt gáznak, mert nagyon szeretem a dögöket, na de amikor kutyaúr olykor éjfélkor meg azután ugatott az ajtóm előtt, hogy szeretne bejönni, reggel meg pofátlanul korán jelezte, hogy elhagyná a szobát, akkor kicsit azért csökket a kutyaimádatom.


* Az egyik családom úgy mosta a zoknikat a mosógépben, hogy össze voltak párosítva, így egymásba hajtogatva, vagy hogy mondjam. Biztos szép tiszták lettek.


* Nem használhattam a sütőt, csak ha anyuka otthon volt, mondván, hátha elrontom, mert volt egy korábbi au-pair, aki elrontotta a mosógépet. Szóval csomó dologról le kellett mondanom, ami sütőben készíthető, pl. a gyerekek is sokszor szerettek volna főzőcskézni, sütit sütni velem, dehát szegények mindig csalódtak, mikor kiderült, hogy a sütő számunkra csak dísznek van (nekem néha tükörnek is).


* A 12 éves "fiam" egyszer közölte, hogy soha, semmilyen körülmények között nem nyithatom ki a szobájában az ablakát, és az X-Box-át el ne merjem mozdítani, mert már attól tönkremegy, ha ránézek (na jó, ezt nem így mondta, de kb. ez volt a lényege). A döbbenettől meg se kérdeztem, hogy miért nem engedhetek be egy kis levegőt a birodalmába, de persze mikor nem volt otthon, megtettem, elvégre ki szeret oroszlánszagban rendet rakni?


* Az egyik apukának voltak olyan roppant férfias kardigánjai, amelyeknek a derekén volt kötő, és ezt ő hátul masnira (!) szerette megkötni. Vagyis szerette velem megköttetni. Mindig valami szörnyű dologra gondoltam közben, nehogy kinevessem ezt a buta szokását.


* Még egy ablakos sztori. A szobám egykor gyerekszoba volt (nem volt nehéz kitalálnom a micimackós tapétából, mikor megérkeztem), ezért az ablakot csak résnyire lehetett kinyitni, nehogy kimásszon és leessen a gyerek. Na kösz, de értem nem kell ennyire aggódni - talán nem tűnök mindig túlzottan értelmesnek, de annyira nem tudtak az őrületbe kergetni, hogy kivessem magam az emeletről.


* Anyuka egyszer azt mondta az egyik kislánynak, hogy lányom, tudom, hogy elfogyott a szörp, de nem tudok venni, amíg nem kapok fizetést (egyedülálló anyuka). De azért magának és a kölyköknek is minden egyes ruhadarabját a Next-ben veszi, ami nem a legolcsóbb. Majdnem felajánlottam egy fontot a szörpre, mert már nekem is hiányzott.


* Anyuka szerint az kupi, ha a fürdőszoba-polcon katonásan sorakoznak a samponok, tusfürdők, stb. Az első héten 3 egymás utáni nap kért meg, hogy tegyek rendet a fürdőben, ami nálam kimerült abban, hogy mindig más sorrendben tettem oda a flakonokat, míg egyszer bementem, és az összes eltűnt. Anyuka betette őket (köztük az én cuccaimat is) a csap alatt szekrénybe. Ekkor jöttem rá, hogy rend = a polcon semmi (max. néha egy kis por megengedett, ha elfelejtem letörölni).

Still here!

Nos úgy tűnik, 3 hónapra volt szükségem, hogy úgy gondoljam, megérdemeltek egy új bejegyzést:) Dehát minden jóra várni kell!

Egyébként az igazi oka, hogy nem írtam, az, hogy úgy éreztem, semmi olyasmi nem történik velem, amit érdemes lenne megosztanom. De így utólag azt gondolom, inkább csak a lustaságomat akarom ezzel magyarázni:) Na nem kell megijedni, nem maradtatok le semmi olyanról, amit ne lehetne utólag pótolni, és minden lényegesről beszámolok rövidesen.

Csak türelem!! (Azt meg bőven volt idő gyakorolni az elmúlt hónapokban.)

Hove I'm comin'!

Ismét egy hétköznapi eseményről kell beszámolnom. Megint költözöm!

Most a családdal nincs semmi baj, elég rendesek, persze volt egy-két beszólás, aminek nem örültem, dehát ilyesmiket mindenhol el kell viselni... A gond az, hogy kiderült, akkora ez a falu kb, mint egy gyufásdoboz! Két utcából áll, még egy bolt sincs! Bezzeg Audi szalon az van... Hát kétlem, hogy a heti szerény 65 fontos fizumból egy ilyen kocsira telne, annál inkább tudnék belőle venni mondjuk tejfölt, ami sosincs itthon, de nekem meg az a kedvencem. Ja, még van egy benzinkút, és ennyi a falu összes szolgáltatása.

Úgyhogy eldöntöttem, hogy tiplizek innen, amilyen hamar csak lehet. Kedden be is jelentettem a családnak, vagyis a 4. munkanapomon. Arra gondoltam, hogy elköltözöm egy hostelbe Brightonba, az elég olcsó, és mivel az egy city, csak találnék valami munkát is, főleg így tavasszal biztos sok helyre keresnek mondjuk pincéreket, azt meg ugye elég sokat műveltem otthon a fősulis éveim alatt. De azért a biztonság kedvéért újra feltettem magam az ópervörldre... Bár nem igazán akartam megint családhoz menni, mert már kezdett elegem lenni, hogy én mindig rossz helyre kerülök... Aztán írt egy család, akik éppen Brighton és Worthing között laknak, Hove-ban, és hát persze ennek nagyon megörültem, pláne, amikor megláttam, hogy 100 fontot fizetnek hetente. Jó, többet is kell dolgozni, heti 30-35 órát, és 3 gyerek van, egy 1 éves és egy 3 éves ikerpár. Hú ez durván hangzott első olvasatra, de lelki szemeim előtt megjelent a sok-sok font, amit a kölykök pesztrálásáért kapok, és úgy döntöttem, kell nekem ez az állás! Aztán tegnap este skype-oltunk is anyukával, és bejelentette, hogy szeretné, ha én lennék az új au-pairjük! Úgy örültem... Főleg, hogy egyik nap azt álmodtam, hogy gyerekem született, és utánanéztem, hogy az azt jelenti, hogy valami jó, új dolog következik. Meg hát a Facebook egyik alkalmazása is megmondta, hogy most már végre megkapom, amire vágyom. És hát a fészbúk az szent ugye.

Az új család amúgy amerikai, nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy inkább ne. Van, aki szerint azoknak még jobban ki kell nyalni a seggüket, már elnézést a kifejezésért. Dehát szerintem nem lehet általánosítani. Majd meglátjuk. Bár 100 fontért sok mindenre hajlandó vagyok :D

Szerdán kezdek, anyuka elvisz, ez tök rendes tőle. De persze majd felajánlom, hogy kifizetem a benzint, amit remélhetőleg mosolyogva visszautasít, mint a pasi az első randin.

10 nap otthon, majd újra Anglia, új család...

Régóta nem jelentkeztem, aminek két oka is van. (És egy következménye, hogy valószínűleg minden olvasómat elvesztettem, úgyhogy erőteljes reklámkampányt kell terveznem a visszaszerzésükre.) Egyrészt nem nagyon volt időm, másrészt meg munkafronton is történt egy s más...

Továbbra is au-pair vagyok, csak már mások padlóját sikálom... :) Március 5-én elküldött ugyanis az első családom. Fogalmam sincs, miért... Valamiért nem feleltem meg nekik. Hiába mondták, hogy nem teljesítettem az elvárásokat, ez nem igaz, mert mindent úgy csináltam, ahogy a Kamila (a család előző au-paire, aki ott volt velem az első héten) mutatta...

Szóval 5-én este (mint kiderült, az utolsó estémen) épp bulizni készültem, amikor összefutottm apukával a konyhában, és előadta, hogy ez így nekik nem jó, mert nem vagyok eleget a kölykökkel... Pff. Érdekes, hogy egy konkrét esetet se tudott megnevezni, amikor nem foglalkoztam velük... Na mindegy most már. Na de akkor kicsit se volt ám mindegy, teljesen kiakadtam. Azt se tudtam, hogyan adom elő a szüleimnek azt, hogy csak egy hónapig bírtak elviselni - nem akartam, hogy csalódjanak bennem, hogy azt higgyék, az egyetlen kislányuk ilyen béna, hogy még "cselédnek" sem kell. (Bocsi a szóért kedves au-pairek, dehát szerintem mindenki egyetért azzal, hogy mi csak kis Cinderellák vagyunk kb. :D) Meg hát teljesen odavoltam attól, hogy az új barátaimat, akiket ez alatt az 1 hónap alatt tökre megszerettem, talán sose látom többet... Meg a várost... Az is nagyon tetszett, pláne a tengerpart, krisztusom!

Hát azért elmentem még egy utolsót bulizni persze, jól is éreztem magam, de sajna nem volt ott mindenki, bár így utólag jobb is, mert 2 csajra totál kiakadtam, hogy nem kerestek azóta se. Pont ők, akiket legelőször megismertem: az egyik Kamila, a másik Kata, a magyar au-pair. Kamila nem engedte, hogy az albijában maradjak pár napig, amíg találok vmi szállást, sőt nem is igazán sajnálkozott, hogy el kell mennem, Kata pedig azóta sem reagált az sms-emre, amiben leírtam, hogy hazamegyek. Ez mekkora bunkóság már! És erre még azt se mondhatom, hogy ááhh, angolok...!

Ahogy hazaértem, elkezdtem bújni az angliai melókat, Worthingben és környékén keresgéltem, be is adtam jópárra a CV-m, volt köztük pincér, recepciós, asszisztens, sőt elkeseredésemben még stewardessnek is jelentkeztem a narancssárga fapadosokhoz... (Amúgy ők visszaírtak azóta, hogy most nem tudnak behívni interjúra, mert olyan sokan jelentkeztek. Hát nem is bánom, nem az álmaim netovábbja, hogy hajnalban keljek és hétvégén meg ünnepnapokon dolgozzak...) Aztán rájöttem, hogy valószínűleg tök feleslegesen jelentkeztem ezekre az állásokra, mert úgyis be kellene menni személyes interjúra, az meg 2000 km távolságból kétséges, hogy sikerülne. Úgyhogy rájöttem, hogy a negatív tapasztalat nem tántoríthat el attól, hogy ismét au-pair legyek, ezért ismét regisztráltam azon az oldalon, ahol a lovely előző családdal is megismerkedtem. Már első nap megtaláltam azt a családot, akiknél most vagyok:)

Tegnap délután érkeztem, úgyhogy kemény másfél hetet töltöttem otthon :D Hamarabb visszajöhettem, mint gondoltam, és nagyon örülök, hogy itt lehetek! Most 2 kislányra vigyázok, Sophie 11 éves, Alicia 6, nagyon édesek. Anyuka, Karen is nagyon kedves, aranyos, apukával majd csak holnap találkozom, mert elutazott valahova tegnap, mielőtt még megjöttem. Van egy kis kutyájuk, Chloe (nem tudom, milyen fajta), nagyon cuki, illetve most Karen anyukájának kutyusa is itt van nálunk, ő egy kis yorkie, Jasper.

Egy évre tervezem az au-pairkedést itt is, remélem, sikerül... Azt meg pláne, hogy nem kell lemondanom a terveimről, miszerint egy itteni barátom, Gavin webdesignert farag belőlem :) Ő is az, és megígérte, hogy megtanítja a dolgokat. És mivel saját cége van, remélem, munkám is lesz :D Na de ez még a távoli jövő, csak gondoltam kicsit bepillanthattok a kristálygömbömbe :D

The very first time

Ó tudom, mennyire örültetek volna egy Valentin napi bejegyzésnek, egy korábbinak meg még jobban, dehát annyira hirtelen lettem elfoglalt, hogy még nem tudom jól beosztani az időmet :) Mondhatnám azt is, hogy volt jobb dolgom is, mint itt ülni a gép előtt és blogot írni a ti szórakoztatásotokra. És ez igaz is lenne:)

Először is muszáj megemlítenem a repülést, hiszen életemben először merészkedtem a föld fölé. (Sajnos sem fizikai, sem lelki értelemben nem jártam még ott korábban.) Pest felé az autópályán tiszta para voltam: a repüléstől is, meg a családdal való első találkozástól, meg hát persze az angoltól jesszusom. Magától a repüléstől egyáltalán nem féltem, hanem attól a cécótól tartottam, amin át kell esni ahhoz, hogy elhiggyék, nem vagyok terrorista.

Apu, Adél és Ákos jöttem ki velem a reptérre, és a kis drágák végig ott voltak, amíg (f)el nem szálltam. Ja, Adél nem maradt végig, úgyhogy akkor ő nem is drága. Bocsika:)

Fontos infó azoknak, akik még nem repültek: ha a kézipoggyászban viszünk magunkkal laptopot, azt érdemes úgy behelyezni otthon, hogy az ellenőrzésnél könnyen hozzá lehessen férni. Igen, ki kell venni a táskából! Csak néztem, hogy mindenki pakolja ki a a gépeit, mondom mit menőznek itt a burzsuj Sony Vaio masináikkal, az én szegény HP-mnak kisebbségi komplexusa lesz, ha elő kell bújnia.

Na aztán miután az ellenőrzésen kiderült, hogy nem áll szándékomban eltéríteni a gépet, egyszercsak a duty free részlegen találtam magam. Hát nem igazán jöttem izgalomba az üzletek láttán, szóval kb. úgy éreztem magam, mint Keszthely sétélóutcáján. (Ó, Keszthely, hiányzol azért!) Tettem egy kört, hogy megkeressem a kaput, ahonnan majd be kell szállni a buszba, ami odavisz a géphez. Hát persze, hogy nem találtam. Igazán megnyugtatónak találtam, hogy úgy tűnik, nekem valami láthatatlan kapun kell majd beszállnom. Aztán tettem még egy kört, és egyszercsak odajött hozzám egy nő, aki ott dolgozik, az ellenőrzés és a duty free között állt. Mondom ez meg vajon mit akar, jesszusom, hiszen én csak au-pairnek megyek Angliába, hagyjanak engem békén, nem csináltam semmi rosszat. Aztán csak beszélgetni akart, szóval biztos nagyon izgalmas a munkája, hallod ezt Easyjet/Budapest Ferihegy, több munkát az alkalmazottaknak! :D Vagy lehet, h látta rajtam, h kicsit elveszett vagyok :D Meg is kérdeztem, hol van a 9-es kapu, szerencsére megtaláltam, úgyhogy már csak várni kellett, h kinyíljon az a csodás üvegajtó.

A gépen egy magyar lány ült mellettem, Vera, akinek ezúton is nagyon köszönöm, hogy felhőtlenné tette az amúgy igencsak felhőkben gazdag utat, egyáltalán nem izgultam, hála neki:) Ő is egy családnál dolgozik itt Angliában, és nagyon aranyos volt, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Remélem, lesz majd lehetőségem őt meglátogatni, pónik vannak a közelükben, és hát én imádok ezeket a kis cukiságokat, meg is kérdezem majd a családot, nem vesznek-e nekem egyet itthonra :D

Természetesen kipróbáltam a gépen a klozetot, hát oda pasival bemenni csak a filmekben lehet... :D Meg gondolom, a nem fapados járatokon.

Jaj a felszállás tök jó élmény volt, semmi furcsát nem éreztem, mások a gyomrukra szoktak panaszkodni ilyenkor, dehát az én gyomrom elbír mindent ugye: egy tonna kaja sosem jelentett akadályt, mit neki egy kis repülőút.

Viszont a leszállással akadt egy kis gondom, még jó h nekem, és nem a pilótának, jesszus. A fülem kissé bedugult, és úgy is maradt egész nap, ami elég sok időt jelent, mert már negyed 2kor földet értünk. Na dehát ezt leszámítva minden tökéletes volt!

Megérkezett a virágba borult bőröndöm, utána már csak megnézték a személyimet, és kiszabadultunk a váróba, ahol apuka, Kamila (az előző au-pair) és a magyar barátnője, Kata várt rám. Beszéltünk magyarul, ez jó volt nagyon, mondta, hogy direkt ezért jött, hogy megkönnyítse a dolgom. Egy Jaguarral jöttek értem, hm hát nagy duzzogva beszálltam :D

Hoztak szendvicseket meg innivalót, teljesen el voltam ájulva, hogy milyen figyelmesek. Hú az a szendvics isteni finom volt, csirkemelles, mustáros, salátás. Kellett nekem megtudni, milyen finom az angol mustár, azóta nem telt el úgy nap, hogy nem vettem volna magamhoz belőle úgy egy tonnát.

A reptérről kb. félóra alatt ideértünk, végig beszélgettünk, aranyos volt mindenki. Itthon várt minket anyuka és a gyerekek, kicsit beszélgettünk, aztán Kamilával meg apukával bementünk a városba, vett nekem angol SIM kártyát, az is T-s, mint az otthoni, mert hát I (L) T :D Itt egyébként a telefonszámokból nem lehet megállapítani, ki melyik szolgáltató előfizetője.

Este bulizni mentünk, pedig pont ez volt a félelmem, hogy úúú remélem első este nem eresztenek össze mindenféle angolul beszélő népekkel, ráadásul vmi zajos helyen, h ezzel is megkönnyítsék számomra a társalgást ugye.. :D Dehát mentünk, mégpedig egy angol sráchoz néztünk át először, aztán egy klubban mulattunk, de ez majd... to be continued!